ÚNK az önkéntességért

Az Új Nemzedék Központ egyik legfontosabb feladata az önkéntesség népszerűsítése a magyar társadalomban, elsősorban a fiatalok körében. Hiszünk abban, hogy önként tenni másokért, segíteni, adni az időnkből olyan érték, amely időt álló, életkor és korszakfüggetlen. Szeretnénk átadni minél többeknek azt a tapasztalatunkat, hogy az önkéntes tevékenység – azon túl, hogy segítség a kedvezményezett szervezetnek, személynek - az önkéntesnek sem csupán élmény, hanem olyan tapasztalatszerzési lehetőség, amely őt magát is építi, gazdagítja, ezáltal pedig hozzájárul, személyes és szakmai fejlődéséhez.

Ez a gondolat határozza meg az új Nemzedék Központ megjelenését fesztiválokon és állásbörzéken, e köré építjük fel egyetemi önkéntes programjainkat, ennek megvalósítására szervezünk megyei hálózatunk minden közösségi terében rendszeres önkéntes akciókat. Honlapunkon folyamatosan gyűjtjük a hazai és külföldi jó gyakorlatokat, ötlet bázist kínálva ezzel mindazoknak, akik szeretnének hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez önkéntes program szervezésével.  Az Új Nemzedék Díj alapításával szeretnénk elismerni és nagy nyilvánosságot biztosítani azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek önkéntesség, innováció és együttműködés terén is kiemelkedőek.

Honlapunkon (onkentes.gov.hu) egy olyan önkéntes közvetítő felületet biztosítunk és fejlesztünk folyamatosan, amely által egymásra találhat az önkéntes tevékenységre nyitott érdeklődő és a segítő kezeket kereső szervezet.

 

A projekt céljai

Az EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001, vagyis az Új Nemzedék Újratöltve projekt hozzájárul a Nemzeti Önkéntes Stratégia céljainak megvalósításához, eredményeként nő az önkéntesek száma, az önkéntes tevékenységet támogató szolgáltató rendszer stabilan működik majd, az önkéntesség a társadalom, és különösen a fiatalok széles körében ismert és elismert tevékenységgé válik.

Részcélok:

  1. A fiatalok helyi aktivitását támogató szakmai környezet működtetése érdekében, az ifjúsági szakterület és az önkéntesség országos és területi tevékenységének szakmai összehangolásának megteremtése.

  2. Az ifjúsági közösségi szerepvállalás erősítése érdekében az önkéntesség területén országos kutatások lefolytatása, azok eredményeire építve az önkéntesség szakpolitikai irányainak meghatározása és az önkéntes tevékenység hatékony támogatási rendszerének kialakítása a Nemzeti Önkéntes Stratégiában foglalt feladatok megvalósításához kapcsolódóan.

  3. Az aktív állampolgárság, az önkéntesség, a társadalmi és közösségi szerepvállalás népszerűsítése.

 

A projekt az I. pillérén belül továbbra is támogatni kívánja a fiatalok munkához jutásának esélynövelését. Az önkéntes tevékenységek során megszerezhető munkatapasztalat ösztönzése révén a projekt hozzájárul a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növeléséhez.

A II. pillérben a tudatosság és társadalmi integráció célterületét erősíti a projekt. A közösségi szemléletformálás és állampolgári ismereteket átadó programok tématerületeken belül társadalmi szemléletformáló kampányok (az önkéntes tevékenység népszerűsítése, a hátrányos helyzetű csoportokkal, fiatalokkal kapcsolatos előítéletek lebontása) lebonyolítására kerül sor.

A projekt kiemelten nagy hangsúlyt kíván fektetni az önkéntesség elterjesztésére, a hálózati működés fejlesztésére és kiszélesítésére. Ennek eredményeképpen növekedhet a fiatalok biztonságérzete, illetve jövő iránti bizalma. A megvalósítandó tevékenységek a megjelölt további két legnagyobb problémát, a létbizonytalanság érzését és a kilátástalan bizonytalan jövő iránti érzést is csökkenthetik.

Önkéntes programok

Az Új Nemzedék Központ regionális közösségi terei rendszeresen szerveznek önkéntes programokat, amelybe bárki bekapcsolódhat. A lehetőségekről az adott közösségi tér facebook oldalán lehet információt szerezni.

Szervezetünk országos önkéntes akciója a Keresd és szeresd! akció idén indul el, azzal a céllal, hogy minden évben más tevékenységet helyezzünk a figyelem középpontjába. 2017. június 17-én a környezetünk megszépítésére törekszünk országszerte a résztvevőkkel.

Közösségi tér vezetőink felkészült önkéntes koordinátorok, akik nem csupán a programok megszervezésével, de az önkéntesek felkészítésével és vezetésével is foglalkoznak. Emellett szívesen segítenek abban is, ha valaki önkénteskedne, de még nem tudja, hol, hogyan tegye ezt.

Önkéntes közvetítés

Az EFOP-1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 projekt az önkéntesség népszerűsítése érdekében az önkéntes közvetítés feladatát is nevesíti. Célja, hogy az önkéntes kereslet és kínálat egymásra találjon, és minél több önkéntes program valósulhasson meg sikeresen országszerte.

Az önkéntes közvetítés hasonló a munkaerő-közvetítéshez: a megfelelő önkéntest a megfelelő szervezethez szeretnénk eljuttatni, vagy akár a társkereséshez, amikor az egy irányba tekintő, egy célért lelkesülő és egymásnak szimpatikus emberek keresik egymást. Az önkéntes közvetítés olyan szolgálat/szolgáltatás, amellyel előmozdítjuk, hogy társadalmunkban minél több olyan folyamat induljon el, amelynek eredményeképp növekszik a társadalomban a szolidaritás, és így az öröm is.

A közvetítési tevékenységre már találunk működő gyakorlati példákat Magyarországon. Ezek ismeretében az ÚNK egy olyan felületet működtet, illetve fejleszt a projekt keretében, amely az önkéntes lehetőségek és az önkéntes jelentkezők adatait gyűjti és elősegíti, hogy a megfelelő kapcsolódások létrejöhessenek.